Csendes a’ holtak hazája,
Csendes a’ mohlepte sír.
Mély ’s öröklő éjszakája,
Nem zavarja föld’ csatája,
Földi ösztön, földi hír.
Sírkeresztek’ halma mellett
Árván ing a’ gyászfenyő;
’S mint szelíd tündér lehellet
Suttog itt az esti szellet,
Oh de szív nincs érező!
A viharpályát lejárván
Csendes a’ hős’ álma itt;
A’ borostyán itt a’ márvány
Agg tövét ölelve árván
Rezgeti zöld fodrait.
Boldogok, kik
szunyadoznak
A’ halál’
éjtermiben,
’S mentve minden
földi rosznak
Tőrsebétől, itt
nyugosznak
A’ felejtés’
kebliben.
Bízzál vívó
vándorélet!
Itt mosolyg a’
békepart.
Játszék a’ sors’
kénye véled,
Itt kaján hatalma
széled –
Itt legyőzéd a’
vihart.
Forrás: Aurora 12. évf.
(1833.) / Újfolyam 2. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése