Falu végen egy dombtető,
Rajta terül a temető…
Lágy-fakereszt igen alant,
Alantabb az egyszerű hant.
Sok lány kijár a faluból,
s a kedves sirján leborul,
Csak egy barna szomoru lány
Nem térdel senki sirhantján.
Haloványan egyedül áll,
Mint a letört liliomszál,
Vagy mint magános sírhalom,
Melyet emelt a fájdalom.
„Letört virág! gyönyörű lány,
Látom, hogy a kebeled fáj,
Keress írt szűd fájdalmára,
Borulj kedvesed sírjára.”
Leborulnék, de nem lehet,
A sors neki sírt nem emelt;
Mert a honvéd kit szerettem
ott maradt az ütközetben.”
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése