Szolnok mellett, a Tiszánál
Damjanics dicső vezér áll –
És előtte a sereg,
Mellyel a rácz pártütőket,
A hon ellen felkelőket –
Több csatákban verte meg.
Véres harczból most jövének:
Hangja vig a hadvezérnek,
S győzedelmet hirdető;
Mondják: a nagy ütközettel
Nyolcezer német veszett el
S Szolnok tája vérmező.
Nézni szép az átmenőket,
A midőn üdvözli őket
Nyájas szókkal a vezér;
Öntudatban mint lobognak
Arczaik büszkén azoknak
Kikhez szól, vagy kit dicsér.
Új csapat megy most
előtte
S im ő csákóját levette,
S a csapat míg elhaladt
Tisztes feje elfedetlen,
Nem maradt szem
könyezetlen
Ily nagy ünnepély alatt!
„Nektek hálát hol
találjak
Legvitézebb zászlóaljak,
Harmadik s kilenczedik?
Mind oroszlánok valátok,
Ellenségink e csatátok
Emlékökbe véshetik.”
„Egyenkint megérdemelné
Mindenik, tisztté emelné
Őtet hadvezér-szavam,
Ámde akkor tönkre menne,
Villámától fosztva lenne
Vészeket hordó hadam.”
„Egymástól el nem
szakadtok
És miként eddig,
maradtok
Mindig győzhetetlenek;
Kiknek rettentő nevére
Megfagy az ellennek
vére,
A rácz s német sziv
remeg.”
Igy szólt a vezér,
szavára
Villog minden szem
sugára,
S a hadból ily szó riad:
„Hon-szabadság a mi
bérünk!
Vigy halálra bár,
vezérünk,
Nekünk szent törvény
szavad!”
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése