fringia
Egy muszka tiszt, s egy vig magyar gyerek
Rakott asztalnál iddogáltak.
Volt már ugyan kedvesb vendége is
Ugy hébe-hóba a ház urának,
De már ha itt van – üsse kő –
„Igyék az úr – itt a jó tokaji”
S bicskás diák beszéd közben
Kezdék a bort fogyasztani.
És a badar beszélgetés közt,
A nyusztfogásról huszárra tértek.
„Milyen kemény csapása van
A vén huszár kezének!”
„Azt a taréjos rézsipkát
Hosszában is ugy ketté vágja:
Hogy „jobbra balra ketté válik
Sisakostól a német koponyája.”
„Tán kardja oly jó?” – mond a tiszt –
„Nem a bizon, vitéz uram!
Rozsdás aczél, a milyen nékem is
Padlásomon elrejtve van –
S mert ugy hiszem, hogy el nem árul,
Ha tetszik rögtön elhozom.”
S a csorba rozsdás fringia
Ottan feküdt az asztalon.
Láttára a tiszt jót nevet,
„Patkószegnek sem volna jó –
Mond – ilyen kard már csakugyan
Vitéz kezébe nem való.”
„Mint szalmaszálat ketté vágná
Az én dicső damaszk aczélom”
„Tessék tehát – kardom becsületéért
Én a probát elfogadom.”
A tiszt hevülten kihuzza kardját
S egész dühvel hozzája vág,
A fringia e vad csapásra
Nagy mérgesen szikrákat ád.
Bámul a tiszt, s haragra lobban,
Mint a villám ismét lecsap
Csorbát kap a vén fringia,
S a muszka kard – ketté szakad.
Szégyen s haragtól felhevülve
Törött kardját a földhöz vágja,
És ingerülten felkiált:
„Velem fog jőni Kamcsatkába!”
S elvándorolt a messze utra
A csorba rozsdás ősi kard,
Rozsdái közt, uj honában is
Hirdeti: „Ne bántsad a magyart!”
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése