Viharban*

Hová ragadtak lázas szenvedélyek?...

Én nem megyek… nem… csilapuljatok,

Ti folytó lángok!... vagy mit is beszélek?

Igazságtok van, hogy kirontotok!

Hah féreg-ember!... künn vak éj borong,

És a vihar vad orgonája szól,

Lángnyelvet ölt az égi óriás

Az orkán, ordit s te imádkozol.

Fölkelt talán a tigris kebleden?

Mit lelked oly régen elaltatott?

Ki a szabadba! el kell mondanom:

Hazugság minden szózata!

Te megtagadtad lelkes istenét

S hol önző vágyad enyeleg veled,

Ott, ott a fény- és kincshalom között

Aludt el a lelkiösmereted.

Hamisan szerzett minden birtokod!

Kínpadra vitted embertársidat,

Hogy a kiömlő vér hullámival,

Tetted lemosd, és hizlald magadat.

A föld birája elnémult fölötted,

Szived kigyóját régen altatod,

Most, most, felébredt!... nyögsz, imádkozol,

De az eget már meg nem csalhatod!

Nézd a viharnak égő ostorát,

Halld mint kaczagja gyávaságodat.

A zugó szélvész sírdalt énekel…

Ugy-e de éget most egy gondolat?

Ugy-e fölébredt tompa mámorából

Az öntudat melylyel megalkuvál?

Fölébreszté őt a vészek zenéje

S a vészzenében e nagy szó hallik:

A villám órkán égő ostorával

Szétszaggatá a bűnök fátyolát,

És embertársad a kor ördöginek

Honára, szived gyökerére lát!

Az ember álnok! fénylepel takarja

Gyilkos kezén a véres foltokat…

Ki a szabadba! Isten adj erőt most,

Dörgő vihart és lánghullámokat.

(* A hazaárulóra.)

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.