Demosthenes tenger zúgásitól
Tanulta hirhedett szónoklatát,
Mely tengerárkint a lelkesedés
Lángegébe ragadta a hazát.
- Téged is a tenger, a honfibú
Mély tengere tanita szólani,
Mely önszivedben zajlik, gyöngyöket
Rejt, s lelkesen szokott hullámzani;
S mely tiszta habként tör fel szemeden,
A kis könycsepp, a tengerrel rokon:
Épen úgy, mint a mérhetlen mesés
Tengerszem a magas kárpátfokon.
A felhőkhöz jártál iskolába
Lelket rázó mennydörgést tanulni:
Mint kell a honárulókra átkot
Zúgni s hinfibúban elborúlni.
Ékesszólásod büvében rejlik
Fény és borulat, villám, láng, erő;
Mik úgy cserélik fel egymást, a mint
A szónoklatnak méltó tárgya jő.
Az országházban harsány ajkadon
Nem pusztába kiáltó ez a hang:
S ha vészt hirdetsz, szózatod a hazán
Végig kong mint a félrevert
harang.
S szebb napokban áradó beszéded
Az öröm piros rózsaesője,
Az érzelem tiszta gyöngypatakja,
Virágokkal játszó völgy szelője.
Majd tavaszi napsugár, amelytől
Mint a bimbó kinyílik a kebel,
S megtelik a fő, okban dúsgazdag
Szónoklatod dicső eszméivel.
Szabad szellemeddel kivivtad a
Népszerüség rózsakoronáját,
A mit tele szúrdaltak tövissel,
De az még sem vesztette el báját.
A szenvedő nép boldogságáért,
A szabadság hajnalsúgáriról,
Szónoklatod varázszenéje mint
A honszerelem Memnon-szobra szól!
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése