(A korabeli helyesírás megtartásával!)
Mikor majd a fagyos bilincset,
Mely nehezül a folyamon,
Szellő s napsúgár összetépik,
S az ár fut vígan, szilajon!
És medre szűkéből kikelve
Mező- s lapályra zúgva ront...!
Megretten a ki hallja, látja:
Pedig csak áldást hord dagálya,
S nyomán zöld lesz part és porond!
Mikor majd a csalit s az erdő
A lágymeleg légben kihajt!
Hűs rejtekén madár-csoport üt
Élénk, kedves, boldog zsivajt!
A termő ág: mosolygó, rengő
Virág-rojttal leszen fedett...
S a lágy bongás, a fény, az illat
Hideg, beteg s holt szivekig hat,
S hoz új erőt, új életet!
Mikor majd, hév napokban, a nép
Munkára gyűl minden felől,
S a gyors kaszás előtt, a habzó
Rét füve rendre, rendre dől!
Vig énekés zendül a halmon...
Örömre gyul a magvető:
Lefonnyadott a búza sása,
Megért immár az aratásra...
- Mikor majd – eljön az idő!!
Forrás: Szépirodalmi Figyelő
II. évf. 9. szám 1861. jan. 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése