Tolnai Lajos: Nem hagylak el...

(A korabeli helyesírás megtartásával!)

Nem hagylak el többé, hidd meg,

Soh’se leszek hűtelen;

Legyen a sors ám mostoha –

Ha kell inkább éhezem.

Tudok én még nélkülözni –

Ezt tanultam évekig!

Tudok én még lemondani:

Ha látom, hogy nem telik.

Összébb vonom vitorlámat,

Nem járok oly magasan,

Belátom hogy oda vágyni

Ugy is immár hasztalan.

Oda hagyom az egeket,

Napot, holdat, csillagot;

Gyönyörködjék más bennök már

Én melletted maradok.

Egy-két fényes reményem volt! –

Azt se bánom – menjenek.

Nem keresek eztán senkit

Csak egyedül tégedet.

Veled fekszem, veled alszom,

Ha felkelek, te fogadsz;

Hideg télben hogyha fázom:

Egy kis meleget csak adsz.

S látod, látod mindezekért

Soh’se kérek egyebet –

De ezt aztán megkivánom –

Legyen tömve kebeled.

Dorogi, vagy esetneki lesz,

Verpeléti? – ám legyen;

Ekkor aztán édes pipám

Soh’se leszek hűtelen.

Forrás: Szépirodalmi Figyelő II. évf. 7. szám 1861. dec. 19.