(Az eredeti helyesírás megtartásával!)
Setét a táj a puszta ház körül;
Az erdő árnya néma, fekete...
Körülte a kin némasága ül,
Fölötte a bú setét fellege.
A kis patak, titkos regéivel,
Miket a szikla kebléből hozott,
E ház előtt futott régenten el,
Most ott regél, hol ritkább a bozót.
Utát a háznak fölveré tövis;
Sólyom, bagoly fészkét itt ü ti fel;
S ha olykor egy őz erre téved is:
Futó léptére csak viszhang felel!
De éjjel – néha – hogyha kél a hold,
S fehér leplet borít a táj fölé,
- Milyennel elborítva van a holt,
Ha éjjele a sírnak elfödé:
Kilejt a puszta háznak ajtaján,
- Miként ha lenge köd tova sikul –
Fehér ruhában a fehér leány,
S egy puszta sirra, némán, ráborúl!
Forrás: Szépirodalmi
Figyelő II. évf. 9. szám 1861. jan. 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése