(Az eredeti helyesírás megtartásával!)
I.
Milyen vidáman csenge a ház
Míg benne ő lakott...
- Minden fehér függönyt hogy megráz
Megcsörrent minden ablakot!
Nem maradott egy könyv a helyén;
Ha mondám: „csitt!” – ingerkedett:
„Keress apa!” s hogy meg ne lelném,
Elbújt a vén karszék megett.
Ha anyja jött: szaladt elébe
S kiáltva fogta térdit át;
És felkivánkozott ölébe,
S ott csókkal kezde uj vitát.
Ha irtam dalt, vagy szent beszédet,
Ugy rám esett a kis bohó, -
Hintázni, a lábomra lépett,
S – se dal, de predikáczió.
A kis pintyőke, ágról ágra
Oly könnyedén nem száll, röpül:
Mint szálldosott e kis madárka,
Csevegve asztalom körül...
Milyen vidáman csenge a ház!
- Hajh! most e zaj kiköltözött.
Oda kisérte őt, ott tanyáz
A sirkert halmai között.
E víg csengés őt ugy szerette,
Hogy viszhangja is vele ment.
S hogy ne legyünk magunk: - helyette
Beszállt – a temetői csend!
II.
Kártyáival hogy játsza gyakran:
- Én neki házat épiték;
Tapsolt, ujjongott a mint raktam,
S unszolt: fölebb, magosbra még!
„Boldog gyerek! Egy kártya házba’
- Mondám – hogy elgyönyörködöl!
S egy ajk fuvalma ha megrázza,
Az egész szépség összedöl!”
De ő örült, és örömében
Szivemnek is öröme tölt.
Ugy el-elnéztem: „Drága szépem!
Kinél szebbet nem tart a föld!
S ha már bimbó korában ily szép,
Milyen lesz mint kinyilt virág!
Szivünk tán el sem birja kincsét,
Mint túlgazdag virágos ág.
Ha majd az iskolába járhat,
S annyit mesél, cseveg velünk!
Ha futkos és játékba fárad,
S párnája lesz lágy kebelünk;
Ha majd, anyjának segitsége,
Varr, főz, kisebbeket tanit;
Ha majd uj érzés kel szivébe,
S pirúlva rejt el valamit;
Ha majd – oh bár szivünk megérje! –
Látjuk mint boldog szende nőt;
Szép, deli, nemes lesz a férje,
A kire büszkén bizzuk őt...”
Oh balga szív! Reményeidnek
Csalálmain gyönyörködöl?
A halál keze egyet intett:
S gyönyör, remény, mind összedől!
*) Mutatványok ily czímű
füzetből
Forrás: Szépirodalmi
Figyelő II. évf. 1. szám 1861. nov. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése