(Az eredeti helyesírás
megtartásával!)
Fedi a rideg göröngy sok drága holtam;
Vert, a kit szerettem,
Átok rabja lettem –
S a világot mosolyogni megtanultam.
Néha egy-egy kósza mámor még elámit;
Lankadt szivem éled,
Job időt remélek –
S lopva visszanéz felém a távozó hit.
Néha lelkem, felderül a lány szemétől,
Mint az óceánnak
Tört tükrén ragyognak
A habok, h’a nap kiszáll az ősz ködéből.
Ámde, mint az óceán titkát ha látod:
Ugy szivem mélyére
Messze eltemetve,
Romba dőlve látsz egy elsülyedt világot!
Forrás: Szépirodalmi
Figyelő II. évf. 4. szám 1861. nov. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése