(A korabeli helyesírás megtartásával!)
(Mutatvány ily czímű
költői beszélyből)
. . . . .
Borongón a félest leszáll,
Homálysetét a messzetáj.
Nyugat felé, mint fellegek,
Látkört vetnek sűrű hegyek.
Lenn pásztortűz, fönn csillag ég,
Kölcsöntükörbe játszva rég...
S a völgyből, hol gyér köd lohad,
Kibomlik egy futó lovag.
Szűk uton a király halad,
Vezetve a fedő hadat;
Nyomába Zrínyi s Esztorász,
Csoportosan mögötte száz...
Rá szemközt a futó lovag
Ereszti a habos lovat...
Egy dördület... s mint lágba költ
Futó rém, a királyra tört...
Egy pillanat... s rá
más lövés –
És Zrínyi mint a vastörés
Körnerrel, így ki odajött,
Körösztül ront a sor között...
Szablyája láng, két karja ércz,
Viszhangzik rá a tova-bércz.
S a megrebbent hadcsapaton
Törtetnek túl, a szabadon.
Utánok tíz, utána száz
Hősnél hősebb kemény hadász;
Setét a föld, repül a ló,
Süvölt utánok a golyó.
Dühöng a föld odébb – odébb,
Hallhatni a vak éjbe’ még;
Majd halkalelhal a dobaj
Miként barlangi szélsohaj. –
Tovább, tovább két ifju fut –
Előttük megmozdul
az út:
A szellős fák megrengenek,
A fülmilék fölzengenek.
Itt-ott a lombos részen át
Meg-megcsillan a mécsvilág...
„Fuss Zrínyi, fuss! ott várnak, ott!”
- Mond Körner – „én itt maradok”...
S felfogni az űzők hadát,
Lőn egyedül Körner a gát!
S nyomában, ím, ott termenek - -
Csengnekvakon a fegyverek...
És Körner más irányba
fut,
Hogy lenne így veszítve út...
S rájok míg egyszer vissza vág –
Golyó veri le őt s lovát!!
Tovább, tovább csak Zrínyi fut.
Előtte megcsillan az út
S robogva az ablakhoz ér:
Reszketve ott vár rá Adél...
S mögötte halkal sejteti
Hogy ő is vár rá – Retteghi...
„Gyorsan, mond Zrínyi, fogd lovam”
S a titkos lakba bérohan.
Perczig se vet fényt rájok a
Derengő lámpa hályoga...
Aztán setétté lesz a lak,
Melyből kilép a két alak.
„Föl, föl Adél! föl, itt a ló –
Nincsen percz vesztenünk való!”
S mint a hattyu a rengő habon, -
Adél a hófehér lovon.
S mint omló part a hab körül,
Feldöng a föld hátok mögül...
Fegyverzörej, szilaj „hahó” - -
S Adéllal megszökken a ló...
Hős Zrínyi ránt kardot sulyost,
Jaj annak, ki utjába’ most!
S az elsőn ott,mely rárohan,
Fen Zrínyi ül az uj lovan...
„Fuss, fuss Adél! –kiáltja hőn –
Követlek a jelölt
mezőn”...
S Adél elől... utána ő...
Nyomukban a had hadra nő!
Golyó golyót fütyölve ér
S – Zrínyi lovát boritja vér...
„Fuss, fuss Adél!”... kiáltja hőn
S tusára kél az éjmezőn.
Alatta még fönáll a ló,
A sebesült, a roskadó;
Markába fölcsendül a kard,
Rohanva rá sok szablya tart...
S míg hólován Adél repül,
A míg az éj ráfeketül –
Mögötte az üző sereg
Őrült csatába kevereg.
Szemközt őket ki így veri,
A hős erő, nem emberi...
Száz ellen egy, magánosan,
A szablya, a fő magasan - -
De ím! alatta dől a ló...
s a kard, a fennen csattogó –
Kettéden hull... s üresre vág!...
És Zrínyit ott foglyul fogák!! stb.
Forrás: Szépirodalmi
Figyelő II. éfv. 15. sz. 1862. febr. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése