Töltésoldal, tördelt akácos,
a sínnel fut, mint a puli,
a fürge gyalogút; földöntúli
csillag vezet az állomáshoz.
A szél ujja veri keményen:
s az útra tűzött nyárfasor
suhogva, mint a hárfa szól;
gyökerek fogóznak a mélyben.
A kukorica rendezett seregben
visszavonul – a tarló néha lángol:
mint csiga szarva: - a világból
az utak visszahúzódnak ijedten.
A zúgó erdők zöld-kék áradása
a föld alá visszaszivárog;
a fáj kiszáradt meder, csorba árok,
s a szárazon maradt hal csillanása
minden levél. – A földbe eke vág,
az arcba ránc és fájdalom a szívbe.
Az ember alig bírja eleinte,
de aztán tűrhető lesz a világ.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 86-87. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése