Meddő lomb sustorog a fosztott körtefán,
Szegény, mire jutott? gyümölcstelen borong.
Termett és tékozolt, buzgóbban soha tán;
egykedvű, hallgatag, mint elkondult harang.
Ragyoghat rá a nyár: értelme odavan.
Híven megtette mind, amit fa megtehet.
Tépázták szüntelen, nem bánja: boldogan
méláz el, mint aki jót-rosszat összevet.
Igaz, kínlódhatott. Sajgása föl-föléled.
Megérte. Általa – csak édesebb az élet.
Jó gyümölcsöt hozott. Övé áldás, dicséret.
Jöhet sárgán az ősz, pereghet a levél,
hóval belepheti tar ágait a tél:
tavaszra új virág dúsabb lepi, fehérebb.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 72. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése