A holdfényben a lekaszált
rét alattam a hosszú rendekkel:
gyűrűző hullámaival
egy legyőzött tenger.
Az alvó, meg-megzizzenő
hullámokat elfogódva lépem.
Köröttem szép változás van
titkos ébredésben.
Habról-habra úgy közelgek
életem e percein felétek
mint a könnyű-léptű Krisztus
Judea vízének
átlátszó kék habjain rég –
holdsütötte arcomon a béke
s a lappangó szeretetnek
gyermek-merészsége.
Csillognak az ezüst fényben
a kanyargó messzi sarjúrendek –
hozom terhét a kigúnyolt
emberszeretetnek.
Képzelem, hogy állok bátran
fölinduló dagály tetejében,
egy süllyedő világ felé
magas küldetésben.
Mozduljatok, sodorjatok
segítsetek susogó hullámok,
kísérjetek lábam körül
úszó szarkalábok.
Ki vasat forgató karok
parancsára most lapulva fekszel
intek neked, tengerem, föld
s földből lett nép, kelj fel!
Mintha egy szebb múltból szállna
üzenettel a széna illatja
emelkedő szívem könnyű
reménység dagasztja,
ó, ti távolban hangosan
felzokogók, nagy bajba esettek,
ti virrasztók, kéztördelők,
kétségbeesettek:
Vessétek föl könnyel-küzdő
szemeteket: kiben bizalom van,
száraz lábbal jár majd az új
özönvíz-habokban.
Mozdul a föld, törve-zúzva,
tengerként megindul nemsokára.
Lépjetek a hite-bátor
énekes nyomába.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 80-82. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése