Hamvasan érik a szilva, a mandula csontosodik már,
csípős ifjúkorán túl van a büszke dió.
Immár ősz e vasárnap. A csillapodott hevű napra
sütkérezni kiült ünneplőben a táj:
fésüli lenge haját s belehinti a vízbe a fűzfa,
pírban fürdik a kert, tombol a dália még.
S én, ki az ősz jöttét keserűn szoktam panaszolni,
könnyelmű vagyok és gondtalanul repeső.
Most csak a termést látom: a drága gyümölcsöt, a jó bort,
csűrök színaranyát – most nem a múlt, az idő
hullani kész vackora ferdíti félre a számat…
Jöjj, még messze a tél, fonj be gyönyörrel, ölelj!
Hitvesi csók kell most, gyerekáldás őszi-vetése,
érett alma: piros, gömbölyű, ép szerelem.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 71. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése