Fehér lehet a meggyvirág,
akármilyen fehér,
megérik és piros a meggy,
a meggyszem mint a vér.
Ilyen meggytermés sose volt,
mióta a világ:
majd leszakadnak vérpiros
terhük alatt a fák.
Honnan buzog ez a sötét
piros véráradat?
A föld alól? – Látott e föld
hiszen elég hadat,
vérharmat, véreső talán,
a kék égből esett,
mely sose látott háborút
még ilyen véreset.
Zászló gyanánt a meggyfa, ím,
a földbeütve áll,
piros életre változott
az álom, a fehér, -
a fekete halál,
piros örömre változott
megért a meggy s olyan piros
a meggyszem, mint a vér,
csupa cseppentett vér a meggy,
s úgy ragyog fenn a fán,
szinte kiált: hol a szedő?
a legény meg a lány?
Savanyó meggytől csillapul
az égő szomjúság,
heggyel és meggyel álmodik
a csókos ifjúság,
akármilyen kék az a hegy,
akármilyen tilos, kicsalja rá az ifjú párt
a meggy, a vérpiros,
a legény rázza fenn a fát,
a lány a fa alatt
szedi a meggyet, teleszed
kötőt és kosarat,
teleszedi a kosarát,
a szívét is tele
s méhét gyümölccsel áldja meg
a bátrak istene.
Meggyfa! Te vagy a fánk, te vagy
a kedves fánk nekünk,
példát, ha élni akarunk,
terólad vehetünk:
ha szép világot akarunk,
éljük az életet,
szeressünk bátran, szabadon,
nem bűn a szeretet,
ha jó világot akarunk,
vessük meg halált, -
hősi bátorság vívja ki
a jók diadalát…
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 74-75. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése