2012. dec. 14.

Vargha Gyula (1853-1929): Szent Margit galambjai (1921)


 
 
A szűz királylány hűs szigetjén
Galambok isznak a Dunából.
Megszomjazott s leszállt a földre
A fönn kerengő légi tábor.
 
Házak s tornyok felett csapongva
Negédesen szelték a léget,
Sokszínű fényes tarka tolluk
A napsugárban szinte égett.
 
Szelíden állnak most a parton,
Félénken néznek a nagy árra,
Piciny csőrük hegyét a roppant
Folyam vizébe be-bemártva...
 
Hajdanta hány szép várkisasszony
Élt boldogan, kevély örömben;
Táncolt, dalolt, fénylett, sugárzott
Zenétől harsogó teremben.
 
De hány volt, aki kéj s öröm közt
Egyszerre csak nagy szomjat érzett,
S ment, hol szűz Margit gyönge teste
Szeges övtől sebezve vérzett.
 
S az ige végtelen vizéből,
Világból elvonulva, távol,
Úgy ittak égő szomjas ajkkal,
Mint a galambok a Dunából. 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése