Egy éh róka mindent kurdászván az útban,
Még azt is megnézte, nincs-e tyúk a kútban?
Hol a tele holdat meglátván, sohajtott,
Hogy kerek s fehér volt, úgy nézte mint sajtot.
Két vedres volt a kút, ült az egyikére,
Így bocsátá magát a kút fenekére.
Látván hogy a mire éhes nyála folya,
Az egy muló árnyék, nem sajt, nem gomolya:
Akkor kezdett félni, s kivált szégyenlette,
Eszét e dologban, hogy így félre tette.
A kijövetelről midőn gondolkozott,
Egy farkast a kútra a szerencse hozott,
Ki mond neki: „Sógor jól vagy ott, felteszem!”
„Úgy van, mond a róka, jöszte sajtot eszem,
De már itt kell hagynom, mert a hasam tele,
Oly nagy, hogy hatan is jól lakhatnánk vele.”
„De miként menjek le, hogy megtöltsem bélem,
Lemenésed módját kérlek közöld vélem.”
„Annál nincsen könnyebb, mond a róka erre,
Bocsátkozz le mint én, ülj fel a vederre.”
Így teve a farkas, a rókát felhúzta,
De a vizet maga haldokolva úszta.
Mondd ekkor a róka: „Hé én is úgy tettem,
A feljövés módját eszembe nem vettem;
Jól jártam, hogy ide jöttél szerencsére,
S kivált hogy nem néztél a dolog végére.
Róka vagyok ismersz, tudod természetem,
Mással jól nem teszek, csalok ha tehetem.
Látod mint hibáznak sokszor a bölcs agyok,
Jöjj ki koma mint tudsz, már én kívül vagyok.”
Dolgában az ember keveset hibázna,
Ha míg hozzá nem fog, mindent jól megrázna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése