Bence az ő neve, egy nagy szőrgombolyag,
a bozontos, bolondos,
kedves perzsafaj.
Gazdái szőrmókja, szemfénye, élete,
a ház tőle mindig vidámsággal tele.
„Dobd el magad Bence!” - hangzik el a parancs,
a cica – lágyan - hátán a földhöz ragad.
Lábai az égnek, nyaka kitekerve,
nagy sárga szemével nézőt ingerelve.
Elhagyott táska nem
marad üresen,
Bence-cica megtalál minden üreget.
Bebújik, szunyókál is ott egy keveset,
majd előjön és kergeti a legyeket.
Hangosan miákol, ha éhes a hasa,
kényeskedve néz körül: hol van a kaja?!
Pástétomot is csak csipegetve eszik,
Lehet, hogy őt egy kissé félrenevelik?!
Friss ágyneműben szeret ő nagyon lenni,
dorombolós kedvét szokta elővenni,
ha ágyvetést észlel illatos huzattal,
legkedvesebb arcát ilyenkor mutatja.
Alszik Dani hasán, nyakán és a fején,
ez a pillanat a
boldogsággal felér.
Aztán vált egyet és átkúszik Csillára,
lágyan hajtja fejét gazdája vállára.
Így élnek ők hárman messze idegenben,
Bence cica adja mindig a jókedvet.
Éljen hát még soká ő jó
egészségben,
legyen neki része mindig minden szépben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése