Egy kecskéhez beszéltem.
Láncra kötve egyedül volt a réten.
Jóllakott fűvel - közben bőrig ázott
az esőben. És mekegve állt ott.
Ez az egyhangú mekegés fülemnek
testvéri hang volt. S feleltem rá, előbb
tréfából, aztán mert a fájdalom örök,
s ily monoton, fakó hangon üzenget.
Egy magános kecskéből akkor
ez a bánat nyögött.
Egy sémita képű kecske bús, rekedt
hangja elpanaszolt minden más bánatot,
minden más életet.
(Ford.: Képes Géza)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése