Lesznai Anna: Kutya-könyörgés

 

Be nincs kedvem búcsúzni még,
egy rongyos élet nem elég.
Nem falhattam teli magam,
be fáj ha maradéka van.

Nem szerettem még eleget,
sohsem kaptam egész eget,
a földből kerek karajat,
valami mindig elmaradt.

Ha innen máma menni kell
Uram, kelletlen megyek el,
lábatlankodni fog Tenálad
egy életszomjas emberállat.

Mint vizsla, ki vad szelét érzi
orrával ketrecét bevérzi,
körmöm a mennyek kékjét vájja -
s beszakad az eged ponyvája.

Ha rajt élet szagát alítom
csukott markod sebbel szakítom
veszett eb rohanok Neked
- elkárhozik a gyermeked.

Mért engednél pusztulni éhen
Uram, bővelkedel a létben,
inkáb vess nékem még egy koncot.
Rabod leszek, boldog bolondod,

kergetek hozzád friss vadat,
kis gyereket, szép ifjakat,
hímes képet, víg verseket,
szavakat, ízes nyerseket.

Röptében mint a fürge fürjet
kit lebegő félelem sürget
szárnyánál kapom az imát,
hozzád hozom sok lápon át,
megmarom ellened inát.

Bölcsőhöz, hol fiaid nőnek
állíthatsz biztos őrizőnek.
...Hadd hajtom fejem tenyeredbe,
éhezem drága kenyeredre,

lásd édes nyál csurog a számból,
sosem lehet elég a mából!
Hidd el, megszolgálom Neked
vess még egy sorsnyi életet!