Ölbey Irén: A fehér agár

 

 

Egy nagy fehér agár
járt minden éjszakán
a kastély udvarán.
Szép s karcsu volt, akár

a keskeny, tiszta hold.
Felcsucsozta nyulánk
árnyékát a palánk.
Lihegve szimatolt

körül s végighaladt
a kőtornácon is.
Ott állott a kocsis,
szőrgubája alatt

puskával, ám az eb
csak tündökölt serény,
nagy fénnyel s a legény,
mint a kő, megmeredt.

S megmeredtek a fák
s megmeredt a setét
park s mögötte a rét.
Megmeredt a világ.

Szüköltek a kutyák.
Egy ilyen éjszaka
ölte meg valaha
a kastély dus urát

egy kolompár cigány.
Ilyenkor ölte meg
s a véres kincseket
elásta azután.

S ha éjfélt kongatott
azóta a torony,
látták az udvaron
a fénylő állatot

dagadni, óriás
szeme világitott,
mint borzalmas titok,
mint tulvilági láz.

Jaj, kit kereshetett?
Mint az ég csillaga,
az ezüst éjszaka
lágy utjai felett

lobogva lépkedett.
S az álmodó torony
amikor álmodón
elverte az egyet,

látták, hogy mint a köd,
lebegve szétfolyik
a tizenharmadik
vén jegenye mögött.