(Zsoldos Márton rajza)
Kit fenyvesidből dél felé
Hajt a közelgő tél,
Szegény bohó vándorrigó
Szőlőmbe mért vetődtél?
Megsápasztotta már az ősz
A venyigén a lobot,
S a sárguló levél közül
Rád ért gerezd mosolygott.
Csábított az arany bogyó
Sohsem látott csodája.
- Fenn éjszakon nincs alkalom
Ily tündérlakomára.
Amint megvágtad a bogyót,
kibuggyant drága nedve,
S te szürcsölgetted ittasan,
Bajt és veszélyt feledve.
De a vincellér résen áll,
Nem érti ő a tréfát,
Lopózva csúsz, mint a hiúz,
S már fogja fegyverét rád.
Egy villanás, egy dörrenet,
S lehullsz, szíven találva,
S befutja rebbenő szemed
A halál szürke fátyla.
Szegény madár, vándormadár,
Korán elért a végzet,
Fenn a sötét fenyők között
Sohsem lát már a fészked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése