Deák Ébner Lajos: Tanyaudvar
A fehér tanyaház előtt, hol dél körül
egy aggastyán a langy küszöbre települ,
hol víg tyúkok piros taréjai keringnek,
s azt lesi álmaink őrzője, a szelindek,
mit zeng az ébredés őre, a sugaras
napfényben villogó, zománcos, szép kakas -
váratlan, egy tehén az udvarra betévedt.
Roppant arányú, rőt, csak foltjai fehérek,
s mint szarvashímnek, úgy bújik hasa alatt
gyönge borjaiként egy szép gyerekcsapat.
Márvány-foga van és bozonthaja e hadnak,
frissek, s az ócska, nagy falaknál szurtosabbak,
zsibongva hívja mind, s mind egyszerre kiált,
a csapat reszketőn igyekvő apraját,
s holmi tejeskofát kegyetlenül kifosztván,
szájuk s ujjuk alatt, mely sebet is okoz tán,
száz résen préselik a tejet szerteszét,
s huzigálják a rőt anya pompás cse4csét.
Ő jó, hatalmas és teli a drága kortytól,
vidám kezük alatt alig rendítve olykor
véknyát, mely foltosabb, mint leopárd tompora,
szórakozottan áll, s elnéz valahova.
Így, természet! te is, minden lény menedéke,
világok anyja vagy, természet! csupa béke!
S így, kik szellemiek vagyunk és testiek,
örök kebled alatt lesünk árnyat s tejet,
költők, karéjban és tudósok forgatagja,
erős emlőiden ott csüggünk, rátapadva!
S amíg mi győztesen kiáltva és mohón
oltjuk szívünk hevét buzgó forrásodon,
hogy lelkünkké legyen, és része majd a vérnek,
beszívjuk lángodat, s patakzó, sűrű fényed,
a lombot és hegyet, zöld rétet, kék eget -
addig, isteneden tűnődsz, réveteg.
(Ford.:Nemes Nagy Ágnes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése