Ha
hazajutottam, soha nem kerültem
A
templomot még el.
Az
Isten házában teli lett a szívem
Tiszta
békességgel.
Az
orgona hangja, papunk szent beszédje,
Mintha
mindig csak a szívemhez beszélne:
-
Igazsággal járó, soha meg nem botlik,
Egyenes
az útja!...
A
mi öreg papunk ezt elprédikálni
De
szépen is tudja.
Otthon
voltam most is rövid szabadságon
Katona
ruhában.
Megdobbant
a szívem, mikor vörös tornyunk
Messziről
megláttam...
Nagy
gyönyörűséggel már el is gondoltam
Mit
hallok majd holnap az öreg templomban.
A
legszebb zsoltárral zengő orgonánk is
A
fülembe csengett...
S
azután jó papunk méltóságos hangja
Töri
meg a csendet.
Otthon
voltam, most is katonás, két napos,
Rövid
szabadságon.
Édesanyám
mellett mondtam el ünnepi,
Meleg
imádságom:
Hogy
a harang kondult a zsoltárt fölvettem,
Édes
szülém halkan megszólalt mellettem :
"Alig
jöttél haza, s már vissza kell menned,
Maradj
most itthon hát.
Elejétől
mondd el katonasorodnak.
Minden
baját, gondját!
Ne
menj most templomba. Elveszett minden perc,
Amikor
nem látlak...
Ne
menj most templomba. Megbocsát az Isten
Érte
édes anyádnak!
Ülj
ide le mellém; az Isten nem ver meg.
Kedves
előtte a szófogadó gyermek..."
S
én örömkönnyűvel tettem le a zsoltárt.
Tudom,
még sincs vétkem.
Hiszen
szentebb helyen nem lehettem volna,
Talán
csak az égben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése