Szeretem én a felhőt. Tovaszáll...
Dalol nekem a kasza, ha kaszál.
Reám nevet a sarló, ez a holt,
Holdfényben rezgő újholdformafolt...
Szeretem én az erdőt, susogót,
A vadgalambot ezt a kis bohót,
Ezt a fehér, vígan turbékolót...
Szeretem én az álmot, ha szelíd.
A kenyerünket, amikor szelik.
A csikorduló vén kútkereket,
A kődobáló apró gyereket,
Szeretem én a messzi csillagot,
Szagos bükkönyből szálló illatot,
S az eget, mikor már megnyittatott...
Szeretem én az imakönyvet,
S anyám, a hulló, tiszta könnyedet.
S anyám a szálló gondolatodat,
A sóhajod, a csendes dalodat.
Szeretek én ma mindent! Az utat,
A pillantást, mely csepp mosolyt kutat.
Az álldogáló messzi, falukat...
Szeretek én ma mindent, mindenütt,
Ahol az édes béke hint derűt,
Ahol dalolnak, s megbocsátanak,
Földet, hol hajló nyárfák állanak,
Erdőt, amelynek vidám vadja van,
Embert, ki boldog vagy boldogtalan,
Mert ma az anyám nevenapja van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése