A mécsesem immár csak gyéren világit,
Körülöttem egyre nagyobbak az árnyak,
Mindég hangosabb lesz a néma világ itt,
Suhognak felettem titkos szellem-szárnyak.
Hosszu munka után a vég elközelgett,
Pihenni szeretnék. Már csak az a vágyam.
Keresem a helyem dalos patak mellett,
Ahová majd vessék az utolsó ágyam.
És visszatekintek életemnek utján,
Mi marad mögöttem, hátra vaj’ mit hagyok?
Tövid mindenfele, mérges giz-gaz, burján…
Egy szál virágra csak itt-ott akadok.
Mégis, ha a Sors itt, egy más lét kapuján
Hogy ujból megfussam, azt róná most elém,
Nem látnám a tövist, nem látnám a burjánt,
Egy pár szál virágért ujra kezdeném.
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 12. sz. 1912. márc. 17.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése