Meleg bőröd most a csönd simogatja;
a csönd simul hozzád takaród alatt,
s vágyadat csitítva csókolja hajad,
ha mozdul benned a véred viharja.
Född be fehérrel azt a mártír-képet:
az én papír-arcom, mely őrzi az ágyad.
S várd a piros lángot, mely teérted támad,
Mert nem sokáig fekszik a csönd véled.
Most indul, Évám, a te örök-párod,
letépni válladról a nyugalom jármot:
jövök én, szerelmed koszorúsa.
Sötét hajad most a csönd koszorúzza,
de kapudon már a futárom zörget
jön a fűz, jön a harc, megölni a csöndet.
(Forrás: A Jövendő – Irodalmi, művészeti és kritikai szemle - I. évf. 1.sz. 1910. febr. 1., Hódmezővásárhely)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése