Te tettél végtelenné engem.
Néked telik ilyenben kedved.
Ezt a törékeny edényt te üríted ki újra meg
újra és te töltöd meg mindig friss élettel.
Ezt a kicsi nádfurulyát te vitted hegyen-
völgyön át magaddal, s belőle leheleted
örökké új melódiákat fakasztott.
Kezednek halhatatlan érintésére kicsiny
szívem gyönyörűségében felejti, hogy
korlátai vannak, s kimondhatatlan
mondanivalók keletkeznek benne.
Mérhetetlen adományaid csakis ezen az
én igen kicsiny kezemen át juthatnak
hozzám. Évszázadok telnek-múlnak, s te
csak egyre töltögetsz, s mégis van hely,
hova töltögess.
(Ford.: Szentirmay Gizella)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése