(Gyönyörű Kidron lótuszos völgyét megülte korán a piruló alkony.
Gyönyörű Kidron lótuszos völgyén sírt, sírt ezer asszony!)
Kegyetlen Adonáj,; ha elvetted őtet,
mi is elébed őutána vágyunk.
Salamon megholt, a mi urunk elment, -
nem érez többé szerelmet az ágyunk.
Ó, jaj, de ránk dőlt e nagy keserűség
Szerelmes szája tüze kihűlt immár.
Kit koszorúzzunk puha karjainkkal,
kio énekel már a mi lábainknál?
Fehérvirágos gyönyörű Kidron,
elszállt belőle a lélek, az ének.
Szent dobogását nem érezed immár
az ő szerelmes királyi szívének
Özvegy-ölünkbe hulljatok, virágok
boríts be minket kora-alkony álma.
Ne várd a holtat, állj meg, csitulj el
asszonyi vérünk forró zuhogása.
Nem táncolnak már mahanájmi táncot
szent hegyek ormán ha pirul az alkony.
Nincs Judeában, nincsen özvegy-árva,
csak mi vagyunk, jaj, csak mi, ezer asszony.
(Visszasirámlott a szerelem völgye
és Judeára fekete gyász hullott,
fekete éjszaka, ezer szeretőre.)
(Forrás: A Jövendő – Irodalmi, művészeti és kritikai szemle - I. évf. 1.sz. 1910. febr. 1., Hódmezővásárhely)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése