Drasche-Lázár Alfréd új regénye, eltérően az eddigiektől, nem a mágnások és huszártisztek környezetében játszik, hanem az úgynevezett gentry körében s mint az író előbbi regényei közül a Tűzkereszt, külföldre is kiviszi meséje egy részét. Ez a mese egy bájos, okos kisleány körül szövődik aki anyátlanul, nagybátyjánál nevelkedett fel, mialatt az apja léha szerelmi kalandok után futkos. Ez a nagybáty komoly, gondolkozó politikus, aki egy politikai röpiratával szembe helyezkedik az egész közvéleménnyel: a hazaárulás vádjával terhelten kiközösítettje lesz a maga társadalmi körének. A kislányt, Évát is elveszi tőle apja s előbb egy nevelőnő gondjaira bízza, akiről utóbb kiderül, hogy közönséges kalandornő, sőt kémnő, majd Genfbe küldi francia rokonaihoz. Itt éri a kis Évát a háború, a kisleány nem tud nagynénjével megférni, intézetbe kerül, ahol az ententehoz tartozó lányoktól sokat kell szenvednie – a háborúnak ez a belehullámzása a leányinternátus életébe egyike a regény legsikerültebb részeinek -, végre apjával, aki a háború fáradalmait jött Svájcba kipihenni, egy luzerni nagy szállóba jut. Itt találkozik az öregedő diplomatával, akivel még Svájcba utaztában ismerkedett meg s aki nagy benyomást tett rá, de találkozik egy gazdag magyar fiatalemberrel is, akit egyszer látott Budapesten a színházban s akiről azóta titokban folyton ábrándozott.
Az ábrándozásból hamar kölcsönös szerelem lesz s a diplomata, aki szintén szereti Évát, vereséget szenved a másik kérő fiatalságától. Ez a váza a regénynek azzal a találékonysággal van kitöltve, amely Drasche-Lázár írói természetét jellemzi: egyre újabb és újabb környezetbe, érdekesebb és érdekesebb helyzetekbe bonyolítja szereplőit, egész sereg embert jellemez egy-két nem mély, de mégis megkülönböztető vonással. Drasche-Lázár kedveltsége az olvasók tömegei előtt onnan van, hogy a regénynek azt az elemét ragadja meg, amelyet a modern irodalom el szokott hanyagolni, holott az olvasó mindenek fölött szereti: a fordulatos és érdekfeszítő mesét. Ez a siker arra figyelmezteti az irodalmat, hogy az elbeszélésnek mégiscsak a mesélés az ősformája, a regényolvasó többé-kevésbé mindig mesehallgató gyerek, aki nem bánja, ha az emberek, akikről hall, nincsenek is reálisan, mélyreható megelevenítéssel megrajzolva, a történet pszichológiai és szociális távlatai nem nyúlnak messzire – a fő dolog neki az, hogy a történésekre való kíváncsisága folyton ébren maradjon, bő táplálékot kapjon és végül is kielégíttessék. A regényt a Fanklin-Társulat adta ki.
Az ábrándozásból hamar kölcsönös szerelem lesz s a diplomata, aki szintén szereti Évát, vereséget szenved a másik kérő fiatalságától. Ez a váza a regénynek azzal a találékonysággal van kitöltve, amely Drasche-Lázár írói természetét jellemzi: egyre újabb és újabb környezetbe, érdekesebb és érdekesebb helyzetekbe bonyolítja szereplőit, egész sereg embert jellemez egy-két nem mély, de mégis megkülönböztető vonással. Drasche-Lázár kedveltsége az olvasók tömegei előtt onnan van, hogy a regénynek azt az elemét ragadja meg, amelyet a modern irodalom el szokott hanyagolni, holott az olvasó mindenek fölött szereti: a fordulatos és érdekfeszítő mesét. Ez a siker arra figyelmezteti az irodalmat, hogy az elbeszélésnek mégiscsak a mesélés az ősformája, a regényolvasó többé-kevésbé mindig mesehallgató gyerek, aki nem bánja, ha az emberek, akikről hall, nincsenek is reálisan, mélyreható megelevenítéssel megrajzolva, a történet pszichológiai és szociális távlatai nem nyúlnak messzire – a fő dolog neki az, hogy a történésekre való kíváncsisága folyton ébren maradjon, bő táplálékot kapjon és végül is kielégíttessék. A regényt a Fanklin-Társulat adta ki.
(Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 6. sz. /1920. márc. 27./ - epa.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése