A harmadikban füst van és bagószag,
s ahogy kinézek, át az ablakon, le,
a völgyek itt is ködképpel adóznak
a hegyeknek,mint nálunk, s ajkamon Te
buggyansz elő, de zakatol a fűtés,
s hideg tódul be, ha itt-ott megállunk.
Az élet mindig ilyen jégbehűtés?
ilyen egyforma? s álmunkban az álmunk
ilyen egyformán visszatérő görbe?
hát akkor mért kell annyit futni, futni?
és mért nagyobb a közelről a t törpe,
mint messziről a nagy, ha oda jutni
ahol örök a földfeletti béke,
a tisztaság s a léleknek uralma,
hiába lótunk, nem lehet. Pont. Vége.
… A fákon narancs, mint nálunk az alma
és virágok, mik otthon csak tavasszal
virágzanak és szabadban a pálmák,
ó mennyi minden, ami mind vigasztal,
hogy jobban tudjuk átaludni álmát
az életutnak, ha már igy akarták. –
A vonat zökken és helyére mászik:
határ, uj mozdony, uj
beszéd, uj fajták
- és így tovább, a végső állomásig.
Forrás: Képes Hét 3.
évf. 6. sz. 1930.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése