Pajtás, a hajad ősz már.
A hátad görnyeteg.
Arcodra rémet rajzolt
Az életszörnyeteg.
Fogadat elkoptatta
A fogcsikorgatás,
Pálcádból ásónyél lett,
Mely mind mélyebbre ás.
Pajtás, mit nézel ugy rám,
Hogy a szivem megremeg?
Talán a hajam ősz már,
Vagy hátam görnyeteg?
Talán eszedbe jutott
A messze, árva pad?
Könnyeid kit siratnak,
Engemet, vagy magad?
Pajtás, ne nézzük egymást,
Nézzünk visszafelé:
Egy kertben rózsa nyilik
És döngicsél a méh.
Virágzó fa egy parton,
S mi ott hagytuk a fát…
- Kinyujtott kar a bánat –
Gyere, öleljük át!
Forrás: Képes Hét 1.
évf. 1. sz. 1928.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése