2019. nov. 10.

Szép Ernő: Könny…




Nini. Uj dolog. Friss dolog. Reform.

Szinte nem hittem a szememnek.

Amit láttam most ennek a reklámszépségnek az arcán a plakáton.

Vannak ezek a reklám-eszmények, szőrme-, púder-, parfüm-, toiletteszappan-, fogpasztaszépségek. A modell, akit az a gyárral és művészettel megalkudott piktor a plakátra teremtett, valahol egy színházban görl, vagy egy divatházban mannequin, de úgy adja, mintha dáma volna, oly pompázatos, oly álmatag. De úgy is tesz, mintha tündér volna, olyan gondtalan, hontalan mosollyal mered ránk, részletekés foglalások közt vacilláló szegény földi halandókra.

A gyalog loholás közt, míg várja az ember a sarkon a forgalmi rendőr intését, meg az autóbusz és a kistaxi ablakából odapillant az ember az óriási szépségre, ki bizonyos cégek vagy gyártmányok érdekében bűvöli a lakosságot lankadatlanul, napfénynél, villanyfénynél egyaránt. Lassan aztán ismerősünk lesz az ilyen szappangrófnő, meg púderhercegnő.

Mit láttam most délután, könyörgöm. Ott az autóbuszmegállónál a hirdetőoszlopon, ott egyik misztikus imádottunk, a fogpasztakirálynő mosolyog a forgalom közé. Hát annak a szeme alá, a rózsaszín orcájára három szabályos kövér könnycseppet rajzolt oda valaki plajbásszal.

Könnyeket, fülönfüggő-forma ovális könnyeket, szépen egymás fölé potyogókat.

Ez aztán újság, nem? ezelőtt tudniillik a névtelen huncut mindig bajuszt rajzolt oda a plakáton hódító primadonnáinknak, meg a reklám szépeinek az orra alá.

Míg az autóbusz oda nem zöttyent, néztem, nézegettem azt a három, plajbásztól fakadt könnycseppet elfogódva.

Vajon ki volt ez a forradalmár, aki bajusz helyett könnyekkel szereli föl a plakát beauté-ját?

Valami groteszk volt ez a hermelines, drágakőszemű elhúzott ajkakkal, terror-erővel, világító fogsorral veszteg mosolygó bábarc a három könnycseppel. Valami beteg dolog volt.

Szerettem volna véletlenül látni azt az ipsét, aki a könnycseppeket odapocázta.

Talán nem is inasgyerek volt, s nem humoros kisdiák.

Nem az a nebuló volt, akinek mindig tréfára áll a feje.

Nem, ez nem csibész volt. Ez megbüntette a tündért, a démont, az istennőt, aki eszméletlenül, szívtelenül mosolyog a város töviskoszorús élete fölött.

Ez az ipse gürcölő magántisztviselő volt, bolttalan segéd volt, munkátlan ifjúmunkás volt, kenyér, szerelem, álom és remény száműzöttje.

Ő is hirdetni akar, reklamírozni akar. Az élet könnyeit hirdeti az a plakáton.

Ő nem a tegnap csibésze.

Nem; ő a ma fiatal mártírja.

Forrás: Képes Hét 3. évf. 6. sz. 1930.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése