Erről
a vásárról sokáig beszéltek a faluban.
Úgy
volt, hogy Csutorás József a vásárban vett egy tehenet. Bisicztől vette, a
marhahajcsártól, de nagyon becsapódott vele.
A
tehén szép jószág volt, jónak is látszott. A tőgyei duzzadtak voltak.
Bisicz
azt mondta, hogy hat liter tejet ad egy fejésre. Ezt a szavával állja.
Csutorásnak
tetszett a dolog, megvette a tehenet. De hamarosan kisült róla, hogy Bisicz
csúnyán rászedte, mert a Kajla bizony két litert is alig adott a hat liter tej
helyett.
Csutorás
vakaródzott, mérgelődött, aztán egyik napon, mikor megtudta, hogy a hajcsár a
kocsmában van, ő is beállított a kocsmába s mikor Bisiczet meglátta, minden
harag nélkül barátságosan köszöntötte:
-
Adjon Isten! Éppen Bisicz urat keresem.
A
hajcsár kezet fogott vele:
-
Csak nem a tehénnel van baja?
-
De bizony azzal – szólt az öreg magyar – Nem adja le a hat liter tejet.
A
hajcsár úgy tett, mintha meglepődött volna. Egy ideig gondolkozott, aztán
felvetette a fejét:
-
Mikor fejte utoljára?
-
Reggel.
-
Hát azelőtt?
-
Este.
-
Hát azelőtt?
-
Megint reggel.
-
Minden nap kétszer?
-
Az a rendje – felelte Csutorás.
A
hajcsár úgy tett, mintha megtalálta volna a baj okát:
-
Azért nem adja le a tejet! – mondta élénken, aztán az öregre nézett. Hol látott kee olyan kutat, kiből – h a mindig merik – utóbb is ki ne
fogyna a víz.
És
bőszen magyarázott:
-
Nem szabd azt a tehenet mindig fejni. Hiszen rámegy szegény ára! Az nem olyan
közönséges fajta. Szimentáliai. Amerikából.
Csutorás
a kalap alól szemmel tartotta a bőbeszédű embert:
-
Ezt nem tudtam – mondta tompán.
A
hajcsár tovább beszélt:
-
Pihentesse pár napig. Leadja az a hat liter tejet,mint a pitypalatty!
-
Leadj?
-
Ejnye – sértődött meg a hajcsár -, de nagyon hitetlen kee!
-
Azért érdeklődök – felelte ravaszul Csutorás -, mert izé… nem szeretném, ha
bajom lenne miatta. Mert izé… a tehenet eladtam.
A
hajcsár fellélegzett, de úgy tett, mintha nagyon rosszallná a dolgot:
-
Eladta azt a jó tehenet? – kérdezte és összecsapta a tenyerét. – Na, ilyen
bolondot se tett még életében! Olyan tehenet lámpással se talált volna még
egyet.
-
Tudom – bólintott őszinte szívvel az öreg magyar -, de hát jó ember vagyok. Úgy
gondoltam, hogy másnak is legyen része a nagy szerencsében.
Bicicz
úr a fejét csóválta, aztán az öreg felé fordult:
-
Ki vette meg a tehenet?
-
A Kolompos szomszéd.
-
Mennyit adott érte? – kérdezte a hajcsár.
-
Négyszázötven pengőt – felelte Csutorás gondolkodás nélkül.
A
hajcsár megcsóválta a fejét:
-
Ejnye, ejnye! Ha tudtam volna, hogy eladja, én is adtam volna érte annyit.
Csutorás
gúnyosan mosolygott:
-
Van is a Bisicz úrnak négyszázötven pengője!
A
szavakat olyan lekicsinylően ejtette, hogy Bisicz összeráncolta homlokát:
-
Tréfál velem? – kérdezte tompán.
-
Nem én! – felelte a magyar. – azt mondták, hogy végrehajtást vezetnek a házára.
A
hajcsár belepirult a vádba:
-
Az is hat ökör volt, aki ezt beszélte!
-
Az meglehet – húzta fel az öreg a vállát.
-
De hát az ember azt hiszi el, amit mondanak.
Vállat
vont:
-
Azért nem kínáltam Bisich úrnak. Mondok, minek, ha úgysem tudja kifizetni.
A
hajcsár szeme erre már felvillant:
-
Hát csakugyan elhiszi, hogy nincs négyszázötven pengőm?
Csutorás
a pipáját kotorászta:
-
Nem láttam, hogy volna! - mondta tompán.
Bisich
úr megmérgesedett:
-
No, a mindenit keenek! – fakadt ki, azzal a belső zsebébe nyúlt, kivett egy
marék pénzt és Csutorás felé tartotta.
Ez mind száz pengős!
Az
öreg nézte a pénzt, aztán kis idő múlva ravaszul megszólalt:
-
Nem hamis?
A
hajcsár elsápadt:
-
Hallja, ne tréfáljon velem! – mondta vészjósolón s a pénzt elibe tette.
Csutorás
a kezébe vette a pénzt, nézte, forgatta.
-
Jó pénz!
A
hajcsárra tekintett:
-
Hát a másik?
A
hajcsár a másik százast is elibe dobta:
-
Ez is százas!
-
Ez is jó!
-
Hát ez? – potyogtatta most már mérgesen Bisicz a százasokat.
-
Ez is!
-
Na, ez biztos hamis!
-
Ez is jó! – beszélt az öreg.
-
Ez meg ötvenes!
-
Szép pénz – szólt, aztán felnézett. – De ennyi elég is. Éppen négyszázötven.
A
belső zsebébe nyúlt, elővette a tehén passzusát, amit még a hajcsár adott neki és
feléje nyújtotta:
-
Hát akkor tessék!
A
hajcsár nagyot nézett:
-
Mi ez?
-
A passzus: a tehénről.
A
hajcsár furcsán pislogott:
-
Hiszen az előbb azt mondta, hogy eladta!
-
Hát persze – felelt Csutorás. – Most. Azt mondta, hogy megadott volna érte
négyszázötven pengőt.
A
pénzt zsebre vágta, aztán kifelé mutatott:
-
A tehene ott áll az istállóban. Használja egészséggel.
Azzal
faképnél hagyta a bámuló hajcsárt s az ajtót bevágta maga után, hogy csak úgy
puffant.
Forrás: Képes Hét 2.
évf. 2. sz. 1929. jan. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése