2019. nov. 10.

Nyári Andor (1886-1967): A tehénvásár




Erről a vásárról sokáig beszéltek a faluban.

Úgy volt, hogy Csutorás József a vásárban vett egy tehenet. Bisicztől vette, a marhahajcsártól, de nagyon becsapódott vele.

A tehén szép jószág volt, jónak is látszott. A tőgyei duzzadtak voltak.

Bisicz azt mondta, hogy hat liter tejet ad egy fejésre. Ezt a szavával állja.

Csutorásnak tetszett a dolog, megvette a tehenet. De hamarosan kisült róla, hogy Bisicz csúnyán rászedte, mert a Kajla bizony két litert is alig adott a hat liter tej helyett.

Csutorás vakaródzott, mérgelődött, aztán egyik napon, mikor megtudta, hogy a hajcsár a kocsmában van, ő is beállított a kocsmába s mikor Bisiczet meglátta, minden harag nélkül barátságosan köszöntötte:

- Adjon Isten! Éppen Bisicz urat keresem.

A hajcsár kezet fogott vele:

- Csak nem a tehénnel van baja?

- De bizony azzal – szólt az öreg magyar – Nem adja le a hat liter tejet.

A hajcsár úgy tett, mintha meglepődött volna. Egy ideig gondolkozott, aztán felvetette a fejét:

- Mikor fejte utoljára?
- Reggel.

- Hát azelőtt?

- Este.

- Hát azelőtt?

- Megint reggel.

- Minden nap kétszer?

- Az a rendje – felelte Csutorás.

A hajcsár úgy tett, mintha megtalálta volna a baj okát:

- Azért nem adja le a tejet! – mondta élénken, aztán az öregre nézett.  Hol látott kee olyan kutat,  kiből – h a mindig merik – utóbb is ki ne fogyna a víz.

És bőszen magyarázott:

- Nem szabd azt a tehenet mindig fejni. Hiszen rámegy szegény ára! Az nem olyan közönséges fajta. Szimentáliai. Amerikából.

Csutorás a kalap alól szemmel tartotta a bőbeszédű embert:

- Ezt nem tudtam – mondta tompán.

A hajcsár tovább beszélt:

- Pihentesse pár napig. Leadja az a hat liter tejet,mint a pitypalatty!

- Leadj?

- Ejnye – sértődött meg a hajcsár -, de nagyon hitetlen kee!

- Azért érdeklődök – felelte ravaszul Csutorás -, mert izé… nem szeretném, ha bajom lenne miatta. Mert izé… a tehenet eladtam.

A hajcsár fellélegzett, de úgy tett, mintha nagyon rosszallná a dolgot:

- Eladta azt a jó tehenet? – kérdezte és összecsapta a tenyerét. – Na, ilyen bolondot se tett még életében! Olyan tehenet lámpással se talált volna még egyet.

- Tudom – bólintott őszinte szívvel az öreg magyar -, de hát jó ember vagyok. Úgy gondoltam, hogy másnak is legyen része a nagy szerencsében.

Bicicz úr a fejét csóválta, aztán az öreg felé fordult:

- Ki vette meg a tehenet?

- A Kolompos szomszéd.

- Mennyit adott érte? – kérdezte a hajcsár.

- Négyszázötven pengőt – felelte Csutorás gondolkodás nélkül.

A hajcsár megcsóválta a fejét:

- Ejnye, ejnye! Ha tudtam volna, hogy eladja, én is adtam volna érte annyit.

Csutorás gúnyosan mosolygott:

- Van is a Bisicz úrnak négyszázötven pengője!

A szavakat olyan lekicsinylően ejtette, hogy Bisicz összeráncolta homlokát:

- Tréfál velem? – kérdezte tompán.

- Nem én! – felelte a magyar. – azt mondták, hogy végrehajtást vezetnek a házára.

A hajcsár belepirult a vádba:

- Az is hat ökör volt, aki ezt beszélte!

- Az meglehet – húzta fel az öreg a vállát.

- De hát az ember azt hiszi el, amit mondanak.

Vállat vont:

- Azért nem kínáltam Bisich úrnak. Mondok, minek, ha úgysem tudja kifizetni.

A hajcsár szeme erre már felvillant:

- Hát csakugyan elhiszi, hogy nincs négyszázötven pengőm?

Csutorás a pipáját kotorászta:

- Nem láttam, hogy volna!  - mondta tompán.

Bisich úr megmérgesedett:

- No, a mindenit keenek! – fakadt ki, azzal a belső zsebébe nyúlt, kivett egy marék pénzt és Csutorás felé tartotta.  Ez mind száz pengős!

Az öreg nézte a pénzt, aztán kis idő múlva ravaszul megszólalt:

- Nem hamis?

A hajcsár elsápadt:

- Hallja, ne tréfáljon velem! – mondta vészjósolón s a pénzt elibe tette.

Csutorás a kezébe vette a pénzt, nézte, forgatta.

- Jó pénz!

A hajcsárra tekintett:

- Hát a másik?

A hajcsár a másik százast is elibe dobta:

- Ez is százas!

- Ez is jó!

- Hát ez? – potyogtatta most már mérgesen Bisicz a százasokat.

- Ez is!

- Na, ez biztos hamis!

- Ez is jó! – beszélt az öreg.

- Ez meg ötvenes!

- Szép pénz – szólt, aztán felnézett. – De ennyi elég is. Éppen négyszázötven.

A belső zsebébe nyúlt, elővette a tehén passzusát, amit még a hajcsár adott neki és feléje nyújtotta:

- Hát akkor tessék!

A hajcsár nagyot nézett:

- Mi ez?

- A passzus: a tehénről.

A hajcsár furcsán pislogott:

- Hiszen az előbb azt mondta, hogy eladta!

- Hát persze – felelt Csutorás. – Most. Azt mondta, hogy megadott volna érte négyszázötven pengőt.

A pénzt zsebre vágta, aztán kifelé mutatott:

- A tehene ott áll az istállóban. Használja egészséggel.

Azzal faképnél hagyta a bámuló hajcsárt s az ajtót bevágta maga után, hogy csak úgy puffant.

Forrás: Képes Hét 2. évf. 2. sz. 1929. jan. 13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése