Mai napon az emlékfátylak
Úgy szétolvadnak mint a hó,
S kacagva gyermekmúlt kődéből
Elém aranylik nagyanyó.
Ezüst fején kendőt viselt ő,
Kezében csörgött: olvasó,
Ő maga volt: a tiszta lélek,
Hűség, - önmaga volt: a Jó.
Ő tanított meg az imára
S olvasásra a biblián;
Kulcsot adott a mesevárhoz
S hajót az Óperencián.
Ő volt a Hold a mi egünkön.
Őrizte sok, sok éjszakán...
S a drága Nap, mely nappalunkat.
Ragyogta be: - az volt anyám!
És ma kedves jó Nagyanyónak
Viszek virágot, harmatost;
A sírjánál mondok köszöntőt,
Hogy az égben is hallja most:
- Köszönöm néked, nagyanyókám
A sok mesét, a száz csudát!
Köszönöm a sok szép emléket, -
S köszönöm néked: Anyukát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése