Van Gogh: Imádkozó férfi
- Landon L. E. költeménye
–
E g y e d ü l! … nincs rokon vonás,
Kedves mosoly az arcokon;
Pedig anyámé a szemem
- Mondják – s atyámé homlokom;
S örvendve hű hasonlatát;
Most rajtam egy-egy régfeledt
Vonást idegen szeme lát.
Atyám!... emlitik holtodat;
Élted… sírod: hab… hab után;
S könyezni korán tanulék
Sirhalmodon… ifju anyám!...
Csak szállna e g
y pillantatuk
Vagy egy rokon szavuk felém…
Ha volna emlékem: magam
Ily egyedül nem érzeném!
Lelkem túllebben a siron,
Elvesztett szíveket kutat,
S ábrándimhoz az esti szél
Susog szép, kedves hangokat;
s míg elcsudálkozom a menny
Sok fényes, éber csillagán,
Míg álmodom: nyugtatva ők
Alátekintenek reám!
Tán szép szemed pillant felém
A messze csillagból, anyám?
S az esti szél rólad nekem,
Gyermekednek hírt hoz talán?
Szenvedsz értem, mint érted én,
Vágyván szereteted után?
„Nyughatnám itt, hol térdelek”,
Gyakran szól sírodon imám!
Az estharang!... alkonyodik;
Már nem sirok… imádkozom:
Gondviselő Isten! – te vagy
Egyedül az én támaszom…
Te egyformán alkotsz, szeretsz
Kis virágot… nagy csillagot:
Én is égre tekintve föl
Mondom: l e g y e n
a k a r a t o d!
Forrás: Házi Kincstár 6. évf. 3-ik szám. Január 15. 1865.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése