Egy szobrot állítanék az anyának,
Gyönyörű szobrot, sugárzó, nagyot,
Csodálatos szépséget, amilyet
Soha senkinek a föld nem adott.
Szép, drága arcát fátyolba takarnám,
Hogy a vágyó, gyermeki képzelet
Elhitesse minden rátekintővel,
Az ő anyja van a fátyol megett.
A márványkőbe csupán egy szót vésnék
Lángoló aranybetűkkel "Anyám".
S míg ezt a szót a lelkem simogatja,
Mintha szelíden mosolyogna rám.
A sikerünket elkacagnánk néki,
S ha fáj az élet, - elsuttognánk azt.
Jóságos szíve felujjongva vélünk,
Vagy bátorítva adna új vigaszt.
Öröm virágát és a bánat gyöngyét
Mind, az ő lábához hordanánk...
Ragyogna a szobrod ezer virágtól
S ezer könnyes koszorútól anyánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése