Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél;
Inségben nőttek nagyara könyűid alatt.
S a szükség őket szanaszét ragadozta; hanyatló
Napjaidat nem volt, aki derítse, közel;
És idegen kezek ápolván sírodra letettek,
Annyi szülöttid közt megsiratatlan anyát:
Oh, végetlennek kell lenni az üdvnek egekben,
Hogy kielégitsen földi keserveidért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése