Poe A. Edgar (1809-1849): A colosseum

Ős Róma népe! Gazdag szentségtartó,
Mit fény s hatalom eltünt századi
Dicső látványul hagytak az időnek!
Nehéz zarándok út és égő szomj
Oly sok, sok napja multán, - végre – végre
- Vágyban érted tudás dús kútfeje, -
Változva s hódoltan itt térdelek
Árnyid közt s mohó lélekkel szívom
Komor nagyságod s dicsőségedet!

Nagyság! És Kor! És Ősidők emléke!
Némaság! Pusztulás! És Éjsötét!
Most érzelek, - értem hatalmatok! -
Oh oktatástok biztosb, mint a mit
Krisztus adott az olajfák hegyén!
Varázstok bűvösb, mint mit csak kivont
A chald táltos a békés csillagokból!

Itt, hol bajnok hullt el, oszlop bukik!
Itt Róma sasa hol fénylék aranyban,
Áll éji őrt a barna denevér!
Itt, Róma hölgyinek aranyhaját
Hol szellő leneté, ing nád s tövis!
Itt, hol arany trónján Caesar feszengett,
Rémként suhan el márványotthonában,
A sarlós hold sápadt sugárinál,
A szótalan és fürge kövi-gyík!

De mondd! E fal, - s örökzöld-födte boltok, 
Tört párkányok, s barnult oszlopfejek, -
E kőgerendák, - e friztörmelék, -
E zúzott ormozat, - e roncs – e rom,
E kövek, - hajh! Barnult kövek – csak ez
Mind, mit e hírhedt s roppant műből a
Romlásnak s nékem az idő hagyott?

„Nem ez mind – szól az Echo – nem csak ez!
„Jós igék áradnak szünetlenül
„Tőlünk s minden romtól a bölcs fülébe,
„Mint a Memnon zenéje nap felé.
„Nekünk hódol minden nagy hősi szív, -
„Uralkodunk a nagyok lángeszén.
„Él még erőnk, nekünk, sáppadt kövek,
„Hatalmunk mind el nem tűnt, - sem hirünk, -
„Sem mind a bűverő magas dicsünkből, -
„Sem mind a csodás, mi körünkben él. -
„Sem mind, mi bennünk nyugszik a titok, -
„Sem mind az emlék, mely hozzánk tapad, 
„S körültünk leng öltönyként leplezőn,
„És tündöklőbb, mint maga a dicsőség.”*
(1833.)
Ford.: Ferenczy Zoltán

(* Eredetileg egy monológ a „Politian” c. befejezetlen drámájában.)

Forrás: Tanulók Lapja 2. évad 44. szám, 1895. nov. 3.