Jelige:
Nyugosznak ők a hős fiak
Duló csaták után,
Nyugosznak ők, sirjok felett
Zöldel bokor, virány.
Bajza J.
Elmultanak a szép, dicső napok…
Lezajlott már a gyilkos hosszu harcz,
Melynek tüzében mégis szent örömtől
Égett, lángolt a lelkes honfi-arcz.
És élt a nemzet! Ám csaták raja
Suhant vészfellegként a hon felett,
De uj életre virradt nemzeten
Zsarnok galád vasa nem győzhetett.
Nem is győzött! Mért hát e néma csend?
Mért hallgat harsona s csaták zaja?
Hát elborult hazánk fölött az ég,
S leszállt reá a vészes éjszaka?
Oh fájdalom! Kis zsarnokság hatalma
Rút szolgalánczczal meg nem köthetett:
Gonosz csellel az árulás megejté,
Hóhér elé dobá a nemzetet!
Zokoghatsz már én drága nemzetem!
Oh onthatod már könnyeid raját;
Hisz eltemtve már a szent szabadság,
Melyért kiálltál száz meg száz csatát!
El! elszorul a szív, de halld tovább!
A zsarnokság még többet is kívánt…
Hóhér előtt állna legjobbjaid,
S bilincsbe verve várják a halált!!
S nincs irgalom, e földön nincs igazság!
Elhulltanak a lelkes bajnokok…
Szegény hazám! Szegény hazám, szived
Most már százszorta jobban sír, zokog!
Oh sirhat is… Ledöntve szent jogod,
Függetlenséged elrabolva már,
S tizenhárom lánglelkű bajnokod
Ragadta el a csuf bitó-halál!
Gyalázat! Óh még ellenünktől is.
Örök szégyenfoltként rajtok marad,
S többé sem évszázad, sem évezred
Le nem moshatja e bűnös sarat.
Nem, nem! Sőt mindörökre fenmarad
Klió könyvének márvány lapjain,
Milyen becsmérlő, csuf gyalázatot tőn
A zsarnokság honunk hű bajnokin!
Hát mit vétettek ők? Ily dicstelen,
Rút büntetést miért szenvedtenek?
Gyilkos golyót, zsivány-bitót közzülök
Bármelyik is hogy érdemelte meg?
Hisz más bűnök nem volt, mint hogy szerették
Önzetlenül szegény magyar hazánk,
S a népszabadság felkent zászlaját
Nemes kezükben fenn lobogtaták!
Hiszen nemes ellen még tiszteli
Jog, eszme hű, legyőzött harczosát,
Nem hogy bitó-halálra küldené,
Mert védte ősi nemzete jogát.
De hajh! Nekik meg kellett halniok…
Hirök-nevök úgy szerte áradott,
Hogy nagy nevüknek puszta emlitése
Megrémité a félénk zsarnokot!
*
Elhunytanak „duló csaták után”…
Elszenvedék a szép martyr-halált…
Csak sírjokhoz mehet el már a honfi:
Meritni honfi tüzt… vigasztalást.
Elhunytanak –, de szellemök virraszt,
S míg hű magyar sziv hű kebelben ég:
A lelkes honfi-ajk dicsőiti
A vértanuk örökké nagy nevét.
Forrás: Tanulók Lapja 2. évad 40. szám, 1895. okt. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése