Öt hónapig keményen állott.
Öt hónapig vivták hiába.
A sáncán magyar szem vigyázott
S ormain nőtt a hir virága.
Öt hónapig repült a lelkünk
Remélve, lelkesen fölötte…
Öt hónapig bizott a lelkünk
S fényes legendát szőtt körötte…
Öt hónapig keményen állott.
Tartotta ősi szittyaerő…
S a gyilkos hir szivünkbe szántott:
Porba bukott a büszke tető…
Barna rögére vérbeborulva
Testvéreinknek ezre rogyott…
Hol van a láng, mely ifju erükben
Mámorosan haj! úgy lobogott?
Hol van a fény, mely tiszta szemükből
Tüztelien szórt száz sugarat?
Hol van a dal, mely győzelemittas
Sziv közepéből csengve fakadt?
Sirjaikon haj! nyilnak-e rózsák?...
Zengnek-e gerlék esteli csöndbe?...
Bús idegenből álmaik utja
Vissza talál-e a honi földre?...
És az a másik néma csapat…
Fegyvere nélkül, könny a szemébe.
Mennyi imádság, mennyi vad átok
Szállt ajkukról lőporos égre!...
Szőke Dunának lágy csobogását
Búteli lelkük hallja-e még:
Homlokaikra hajnali fénnyel
Tüz-e sugárt még itthoni ég?...
Mintha siratna drága halottat,
Borul az ország hangtalan éjbe…
Temető ének: hitvesi könnyek…
S kis csemetéknek halk gügyögése.
De hallga csak! Túl fegyverropogáson,
Harcos paripák rengő robogásán
Üzen az őrség
beszkidi szellők
Rügykifakasztó hajnali szárnyán:
Öt hónapig keményen állott.
Öt hónapig vivták hiába.
A sáncán magyar szem vigyázott
S ormain nőtt a hir virága.
De elbukva is él örökké…
Nyit még tavasz a rom között…
Templommá lesz a drága föld, mit
Magyar sziv vére öntözött!
S az új szabadság templomába
A késő kor tanulni gyül:
Hogy tüzbe, vészbe, vad viharba
„Hazádnak rendületlenül”!...
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 13. szám Pápa, 1915. március 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése