Várhatsz.
Visszamegyek hozzád,
Vissza, nemsokára,
Az én kis munkámnak
Megvan már az ára.
Őszbe csavarodott
Mindenegy hajszálam,
Nincs szomorubb arc és
Nincs betegebb nálam.
Várhatsz.
Visszamegyek hozzád.
Ha ma nem, hát máskor:
Tavaszébredéskor,
Virágfakadáskor.
Nem ért az ellenség
Pusztitó golyója,
Mégis hazavisznek
Egyszer virradóra.
Várhatsz.
Visszamegyek hozzád,
Vissza, - nyomorékan.
Jártányi az erőm,
Ami kevés még van.
Kiégett kanóchoz
Hasonló a testem,
Ami hozzád segít,
Csak a szivem, lelkem.
Várhatsz.
Ami tellett tőlem,
én már megdolgoztam.
Mindenem, amim volt
Értetek áldoztam.
Duzzadó erőmet
Mind elveszítettem,
Haza visznek hozzád,
Várjatok hát engem.
Várhatsz.
De tán jobb is volna,
Ha sohasem várnál;
Talán jobb is volna,
Hogyha nem is látnál.
Nem lesz bennem úgysem
Már gyönyörüséged,
Siratni való csak
Szomoru vitézed.
Várhatsz.
Visszamegyek mégis.
Hazavárhatsz, engem,
Láthatsz nemsokára
Vihartól megverten,
Testben és lélekben
Elfáradva, törve,
Botra támaszkodva,
Kintól meggyötörve.
Várhatsz.
Visszamegyek hozzád
Jajgató koldusnak,
sohasem vidámnak,
Örökké csak búsnak,
Szomoru mosolygó
Sánta katonának,
Dalos kedvét vesztett
Hallgatag madárnak.
Várhatsz.
Ne légy hideg hozzám,
Ha majd oda érek;
Ne fordulj el tőlem,
Ha egy jó szót kérek.
Légy hozzám oly gyengéd,
Szerető mint régen
- Béke idejében –
S várj ölelő karral,
Mosolygó ajakkal –
Édes feleségem.
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 13. szám Pápa, 1915. március 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése