Völgymélyedésből, melynek rejtekében
Nem járt rémítni még a durva zaj,
Hol csendes kunyhó füstölög szerényen,
Mi hat fel csúcsomig? Gyermekkacaj.
Lágy csengőként csilingel át a légen
És válasz rá a feltörő sohaj:
Én is hallottalak gyakorta régen.
Míg földünkön nem lett úrrá a jaj!
De most megszólalsz újra tiszta hangon,
Biztatva, hogy reményem megmaradjon
És higyjem azt, míg sorsomat türöm,
Hogy lesz számomra egyszer még öröm
S megjönnek újra boldog perceid,
Gyermekkacaj, te áratlan, szelid.
Forrás: Pápai Hírlap
XII. évf. 23. szám Pápa, 1915. junius 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése