Ó, szív, ne sírj szünetlenül:
Alázatos kavics se kérdi,
Parittyából hová repül,
S olvad a hó, napfény ha éri.
A nyíl hegye se kérdi meg,
Miért itatta át a méreg;
S miért zaklatná szívemet:
E vágyak a tieid? enyémek?
Miféle célba száll a kő?
Barátot, ellenséget ér el,
Vagy hullta csak kihalt mező, -
Egykedvüen fogadom én el.
A bölcs íjász akarta ezt,
Aki ha int, a fagy fölenged,
S a seb? nem oly nehéz a seb
Alázatos tekintetemnek.
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése