Gyúrtam gyakorlott, fürge kézzel
Agyagból kék galambokat,
Beléjük lelket is lehelve.
S megrebbent toll-zizergetéssel
És összebújt a kis csapat,
Kerek kupámra telepedve.
Pirosló málnát csipegettek,
Kortyolták lustán a tejet,
Fejük fölszegve, csőrük tátva,
S rajuk már elevennek tetszett,
Bár messzi nem repülhetett,
S tudtam, csak agyagból a szárnya.
S váratlanul lélektelennek
Láttam rejtélyes művemet,
S rémkép lett mindenik madárka,
És lelkem vágyakozni kezdett;
Hogy élőek, de szelidek
Kapják ajándékát szivemnek.
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése