Ez mind oly rég volt, rég volt, oly rég,
Bejárták a napok körük.
Milyen erő, illúzió még
Idézhetné, mi messze tűnt.
Kristályos-tiszta hajnalórán,
Moszkva Kreml-falai alatt,
Talán a földem visszahozná
Régmúlt rajongásaimat?
Vagy Húsvétkor, a Néva-parton,
A szélben, fagyban, jég alól -
Kampós botjával koldusasszony,
Nyugodt hullát, előkotor?
Vagy tán megőszült őszidőben,
Tisztás fakó, nyirkos füvén,
Permetező esőben, ködben
Egy ifjú kánya tép belém?
Vagy csak bús, csillagtalan éjen,
Négy fal közé elrejtezőn,
Vas-szükségszerüség nevében
Elszunnyadok a lepedőn?
S az új létben, mely más egészen,
Felejtem, mit ma álmodok,
S dózsékra úgy emlékszem éppen,
Ahogyan Kalitára most?
De hiszem - el nem múlhat végleg,
Mit úgy szerettem, sohasem,
E nyomorú lét szívverése
S felfoghatatlan álma sem.
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése