Hogy szeretem én, örök istenek,
e gyönyörű világot!
Hogy szeretem a napot, a nádasokat
s a tenger zöldes csillogását
akácok karcsú ágai között!
Hogy szeretem a könyveket (a barátaimét),
magányos otthonom nyugalmát,
hol ablakomból láthatom
a messze nyúló dinnyéskerteket!
Hogy szeretem az utcák tarka népét,
a dalokat, kiáltozást s a napfényt,
kacagva labdát kergető fiúkat!
A hazatérést
kedvre derítő sétáim után,
már estidőben,
az első csillagok alatt,
fényárban úszó szállodák közt
egy már a távolba vesző baráttal!
Hogy szeretem én, örök istenek,
a tündöklő szomorúságot,
a mulandó szerelmet,
a halált, az életet nem szánva,
hol minden drága nékem,
és amelyeket szeretek, Dionüszoszra
esküszöm,
a szívnek s édesízű testnek
minden erejével!
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése