Valaha dölyfös, büszke voltam,
Most egy cigánylány édenem,
S őt kérem - megbékélt-nyugodtan:
„Táncold el nékem életem!"
Sokáig tart iszonyu tánca,
S előttem szállnak éveim
Őrületei, hunyt varázsa
S taszító képzelgéseim...
Hol körbering, karját emelve,
Hol kúszik kígyóként, - s legott
Megdermed, bágyadtan-leverve,
S elejti a csörgődobot...
Ó, valaha mily gazdag voltam,
De az sem ért lyukas garast:
Arany, viszály, szerelmek - mostan
Már csak az unalom maradt.
(Ford.: Baka István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése